Fonalozó 11. rész: Vlna-hep Camilla merzerizált pamut fonal

Ebből a cikkből megismerheted a tapasztalataimat a Vlna-hep Camilla mercerizált pamut fonallal!
Ön itt van:

Tetszik

9

Vlna-Hep Camilla (50g/125m, 100% mercerizált pamut)

Ezt a mercerizált pamut fonalat az elsők között próbáltam ki, még jóval a Schachenmayr Catania előtt. Az első korip próbálkozásom történt meg vele, akkor még nagyon lazán horgoltam, így 1,75 mm-es tűvel tudtam elég szorosra horgolni. Őszintén szólva ezzel a tűmérettel kínszenvedés volt, így feladtam a korip gyártást, mivel úgy éreztem, nem tudom kellő minőségben elkészíteni őket, ahhoz hogy a pici kezekbe kerülhessenek. Sokáig pihent a fonalas kosaramban a maradék gombolyag, mikor felhasználásra került ismét. A minta amihez felhasználtam BluuBunnyCrochet angyal mintája volt, csak a színekben tértem el tőle, mivel szerettem volna egy nem ünnepi témájú, de szép babát horgolni a születendő kislányomnak. 
A Vlna-Hep fonalmárkát egy cseh tulajdonban lévő cég gyártja, mely 1991 óta működik. A cég az alapításaóta rövidáru értékesítésével foglalkozik, majd a fonalak iránti megnövekedett érdeklődés miatt több külföldi céggel kezdett el együttműködni, mint az Alize vagy a Himalaya. A kereslet megváltozásával a cég új kapukat nyitott meg, és 2015 óta elkezdte forgalmazni a saját márkájú fonalait. Az elmúlt 11 év alatt rengeteg fajta és összetételű fonallal gazdagodott a márka kínálata, melyeket a fonalrajongók a viszonteladó kiskereskedőktől tudják megvásárolni.
 A következőkben ismeretem Veletek, hogy szerintem mik az előnyei és mik a hátrányai ennek a fonalnak.

Fotó: Saját (Novák-Szabó Rebeka e.v.)

PRO

🔘 Az első és legfontosabb – főleg babáknak készülő termékeknél hogy – OEKO-TEX STANDARD 100-as minősítéssel rendelkezik, azaz kifejezetten babák és totyogók számára is használhatók a belőlük készült termékek. Ez azt jelenti, hogy teljes biztonsággal adható babáknak a fonal!

🔘  100% pamutból készült, azaz természetes anyagból van.

🔘 Mercerizált fonal, azaz a pamut festése során a pamutszövet lúg hatására zsugorodik, megvastagszik, szilárdsága és színezékfelvétele megnő. Ennek az a következménye, hogy ha ismét nedvesség éri, a textil megtartja a színét, nem ereszti, így babák számára ideális, mivel mindent a szájukba vesznek, és ezzel a fonallal a nyál hatására nem oldódik ki a festék. Emellett előnye, hogy a szilárdsága miatt a játék a méretét jobban megtartja, és hosszas használat során sem nyúlik ki.

🔘 Keményebb fonal, így jobban megtartja az alakját, ha nagyon kis tűvel használod pl 1,75mm-rel akkor önmagában is megtartja az alakját (ez pl karácsonyi angyalka, hópehely horgolásánál hasznos tulajdonság).

🔘 Szerintem a felülete fényesebb és selymesebb, mint a mercerizált társaié. Észrevételeim szerint jobban is siklik a tűn ez a fonal, ami lehet kezdő horgolóknak zavaró lehet.

🔘 Varrás során nem szakad, jól bírja a strapát. Lehet húzni, rántani, durvábban kezelni és akkor sem szakad el, vagy nehezebben csak.

🔘  Jó vele dolgozni, egységes a felülete, szép eredményt lehet elérni vele .

🔘  A gyártó nagyon nagy színválasztékot biztosít, úgyvélem az amigurumi készítésben emiatt is örvend akkora népszerűségnek. 

🔘  Szuperül kombinálható hasonló tulajdonságokkal rendelkező fonalakkal, mint például a Schachenmayr Catania vagy a Scheepjes Catona.

🔘 Könnyen beszerezhető! Nagyon sok fonalbolt és webáruház kínálatában megtalálható már ez a fonal. Az ár-érték aránya hasonló a többi mercerizált pamutfonaléhoz.

🔘 Nem szálasodik, kezdők számára kíváló első fonal lehet, mivel segít a szemek megtalálásában és nagyon jól kezelhető.

KONTRA

🔘 Aki vastagabb fonallal kezdi el a horgolást, annak nagyon vékonynak hathat és meg kell tanulnia úgy fogni, hogy az ne csúszkáljon össze vissza a fényes felülete miatt, ami a mercerizálás eredménye tulajdonképpen. Ez a márka szerintem csúszósabb a társainál, így kezdőknek inkább fa, vagy műanyag horgolótűvel ajánlom a horgolását a fém társaikkal szemben. Nekem eleinte nagyon lassan ment vele a horgolás pont emiatt, mert olyan mereven kellett tartanom a kezem, hogy elég feszesen tudjam tartani a fonalat és szorosan tudjak vele horgolni

🔘 Fontos a jó horgolótű választása, ez viszont egyénektől függ, ki milyen szorosan/lazán horgol. Eleinte 1,75-2 mm-es tűvel kellett horgolnom, hogy ne legyen lyukacsos, mára már hogy megszoktam a fonalat és szorosabban is horgolok tudom a 2,5 mm tűmmel használni. Ez a fonal is egyéni tapasztalatot igényel, hogy mekkora tűvel horgolja a horgoló, nem feltétlen lehet hagyatkozni a mintában megadott tűméretre. Gyakorlott horgolók ugyanazzal a tűmérettel tudják használni, mint a Cataniat.

🔘 Szerintem nem elég puha a felülete, bár ennek puhább, mint a többi, általam is kipróbált mercerizált fonal. Tapasztalatom szerint magasabb pálcákkal puhább eredményt lehet kapni (mint például egy szoknyánál az egyráhajtásos pálcákkal). Tökéletes rágóka készülhet belőle és később a babákhoz is ideális választás.

ÖSSZESSÉGÉBEN

Szívesen dolgoztam ezzel a fonallal, a jövőben is fogom használni. Bátran ajánlom azoknak a horgolóknak, akik szeretik a Schachenmayr Catania fonalat, mivel nagyon hasonló a két fonal. Szuperül kombinálhatók, széles színválasztékával bármely horgolás mintát csodálatossá lehet varázsolni káprázatos színeivel

 

💬Megjegyzés: Ez az én véleményem, attól még a fonal lehet más számára tökéletes. A saját tapasztalataimat osztottam meg a blog bejegyzésben.

Remélem tetszett a blogbejegyzés, amennyiben igen, kérlek az oldal tetején nyomj egyet a szívecskére!

Bejegyzés megosztása

Ha érdekelnek az új mintáim, nem akarsz lemaradni a horgolásminta tesztelésről, legfrissebb akciókról és nyereményjátékokról iratkozz fel a hírlevelemre most!

Mintáim